Egész évben szüntelenül gyűlölködöm, de ilyenkor, mikor közeleg az év legálszentebb ünnepe, még erősebb késztetést érzek hogy kiírjam magamból.(Miért álszent? Mert ilyenkor még azzal is jópofiznak egyes emberek, akit alapjáraton utálnak, vagy egész évben le se szarták. Éjféli misére mennek, pedig dehogy követték akár csak egy pontját is a hőn szeretett Bibliájuknak. A kivételeknek természetesen tisztelet.)
Már évek óta zeng a keresztény egyház a pedofil botrányoktól- most ugye Írországban van nagy balhé- de még mindig nem történt semmi. A semmi alatt pedig az egyházi törvények, leginkább a cölibátus eltörlését/változtatását értem. (Asszem a reformátusoknak lehet családjuk, de ha tévedek akkor bocs.)
Mikor jön már rá a sok álszent trottyos ott a Vatikánban, hogy a pap is emberből van, és igenis vannak alapvető szükségletei? Na nem mintha nem járnának most is kurvázni, vagy nem mintha nem rendeznének orgiákat a nővérekkel (nem kell megrökönyödni, tudom mit beszélek) vagy ministráns fiúkkal, de hogy gyerekekkel? Ó, miket beszélek, hiszen tisztában vannak vele, csak hát ugye fent kell tartani az elavult látszatot.....képmutatás, álszentég, rosszul vagyok tőle.
A fél ország felbődült- természetesen vita kerekedett itt a Nolon is- mikor Budapest Gay Pride volt. (És meg ne lássam még egyszer, hogy valaki Meleg Méltóság napjának hívja mert megőrülök, elmagyaráztam már Meleg Büszkeség.) Emlékszem mennyien mondták hogy undorítóak, stb, stb....most pedig?
Kussolnak.
Vagy elintézik egy mondattal, hogy jaj, én nagyon sajnálom ám a gyerekeket és azok a papok megérdemlik a büntetést, blah-blah....de nem látom a felháborodást, sehol egy undorító jelző, amit anno a melegek megkaptak.
Mi ez, ha nem az álszentség magas foka?
A hívek- még ha nem is járnak rendszeresen templomba- pedig csak tűrnek és tűrnek. Ők az igazi birkák. Csukott szemmel és süket fülekkel járnak, az önálló gondolkodás teljes hiányával, miközben legbelül pontosan tudják hogy mi történik körülöttük.
A fenti szöveg még 12.-én íródott, azóta pedig eltelt pár nap. Néztem a híreket, és továbbra is ugyanaz a képlet mint a korábbi években. A Vöröskereszt és a Krisnások osztják az ételt...
El lehet gondolkodni azon, mit tesz a Katolikus Egyház, az adományok bezsebelésén és a szüntelen sírás-ríváson túl, ja, megvan....információt szolgáltat és politizál. :(



Hozzászólások
Eddig 2 komment érkezett (
)
1.
porto
2010. 01. 01. 20:05
Boldog Új Évet Armida!
2.
Armida Galina (szerkesztő)
2010. 01. 02. 14:59
Köszi Porto. Buék! :)